Ha lenne mesebeli hétmérföldes csizmám, akkor mindig a lábamon lenne. Ma itt lennék, holnap meg ott. Csizma nélkül viszont azokat a lehetőségeket használom ki, amik éppen adódnak. Bár eddig egyik leírásában sem szerepelt az extra élmények biztosítása, az nekem valahogy mindig magától alakult. Hanna hű kísérőm volt éveken át az utazásaimban, ha egyszer kilép, várok jelentkezőket, de nem árt, ha tudjátok, csak úgy simán nem tudok utazni. Minden utazásomnak külön története van. Rövid ízelítőt készítettem belőlük.
A földrengések a kitörő vulkán előjelei voltak, a kis halász várost hamarosan kiürítették. Az átstartolás az erős szelet jelezte, a vulkán (másik vulkán) füstje még felfelé szállt, amikor arra jártam. Heves vihar miatti útlezárások, törölt vonatindulás (a gazdatüntetés). Törölt repülőjárat, ezért reptéri szállodában éjszakázás és a csatlakozás lekésése. Így lett a 25 órás utazásból 52 óra. Vita a földi személyzettel, hogy én nem tudom feladni az egy órás késés miatt a kézipoggyászt, mert nem lesz időm megvárni, amíg átvehetem, különben lekésem a TGV csatlakozást. Vagy amíg mosdóba mentünk, ott hagyott az idegenvezető, ugyan szóltunk neki, de elfelejtette. Hóban, hegynek felfelé vagy csak simán a meredek hegyoldalon több kilógrammnyi fotós eszközzel a hátamon próbálom tartani a tempót. Hajnali egy órai landolás után még három óra vezetés olyan sűrű ködben, hogy az orromig nem látok. Indultam már egy hátizsákkal is pár napra külföldre, amikor a fényképezőgépem miatt a legprecízebb technikára volt szükségem az alapvető felszerelés bepakolására. Természetesen hazafelé ki kellett szednem a nagy nehezen becipzározott hátizsákból a gépem, mert az apró reptéren nem ferihegyi csúcstechnológiával rendelkeztek. Felejtettem Bécsben dobozos kólát a táskámban, amiért éppen csak nem lincselt meg az akkori személyzet. Egyszer végig gondolom egyesével melyik utazásomon mi volt az, amit mesélhetek majd az utókornak. Egy biztos, lesz mit mesélnem.